26 éjszaka - Erotikus kalandok

22.

Csajozási és pasizási tanácsok

- Nincs az az ok, amiért elfogadnám ezt a meghívást - mondtam Miss Greenglassnek.
- Lesz ott egy rakás kitömött, fehér ing, ostoba beszédek és tompíthatatlan unalom. Mondja meg nekik, hogy köszönöm, nem kérek belőle.
- De ez igazi kitüntetés, Mr. Walling! - tiltakozott elbűvölő asszisztensem.
- Hiszen felkérték, hogy ossza meg nézeteit egy szenátusi bizottsággal, aztán pedig hivatalos egy díszebédre a Fehér Házba! Ezt semmi esetre sem utasíthatja vissza!
- De, bizony megteszem! - mondtam.
- Minden évben megtartják ezt a konferenciát. Meghívnak egy tucat úgynevezett üzleti szakértőt. Aztán mindenki órákig locsog anélkül, hogy mondana valamit, majd kiadnak egy meggyőzően hangzó sajtóközleményt, végül nem változik semmi, és mindenki visszatér a szokásos elfoglaltságához. Nem, köszönöm, ennél sokkal jobb dolgom is akad. Miss Greenglass csak nézett rám. De az ő hallgatása többet mondott bárki másénál. Lepillantottam az asztalomon nyugvó meghívó levélre.
- Ez a szenátor egyébként is visszataszító alak - mondtam. Közelebbről is szemügyre vettem az aláírást, mert kíváncsi voltam, hogy vajon eredeti példányt, vagy fénymásolatot küldtek-e. - Nem mondanám… Elakadtam a mondat közepén, mert a tekintetem megakadt valamin. A szenátor neve takarosan az aláírás alá gépelve díszelgett a bal margónál. Ezt egy „/” jel követte, majd kisbetűvel gépelve az u és a j betűk zárták a sort.
- Hmmm! - mormoltam.
- Miss Greenglass, kérem. Ön, kétségkívül sokkal otthonosabban mozog a levelezési etikett misztikus világában, mint én. Talán megerősíthetné a sejtésemet, hogy ez itt azt jelenti, amire gondolok. A ceruzámmal bekarikáztam a jelzést és felé nyújtottam a levelet. Közelebb lépett és átvette, majd amikor megpillantotta a bekarikázott részt, az egyik szemöldöke kissé feljebb emelkedett.
- Mint azt bizonyára ön is tudja, Mr. Walling, ezek a betűk a levélért felelős ügyintézőre utalnak. A nagybetűk azt a személyt takarják, aki diktálta, vagy kibocsátotta - jelen esetben nyilván a szenátort -, míg a kisbetűk azt a személyt jelölik, aki legépelte, vagy bármi más módon elkészítette.
- És, mint azt bizonyára ön is tudja, Miss Greenglass - bólogattam -, történetesen a közelmúltban érkeztem el izgalmas fogadásunk azon pontjához, amikor bizonyos érdekeim fűződnek egy U kezdőbetűhöz. Mint tudja, az U nem kimondottan elterjedt kezdőbetű. Sőt, pillanatnyilag senkit sem ismerek, akinek a keresztneve U-val kezdődik. Mármost, amennyiben kétes hírű szenátorunk alkalmazásában áll egy ifjú hölgy, aki az említett értékes tulajdonsággal dicsekedhet… Nos, talán megérné részt venni az ostoba és unalmas társasjátékban, hátha lesz esélyem… Jobban megismerni a hölgyet. Miss Greenglass visszatért az asztalához.
- Fontosnak tartom megemlíteni, Mr. Walling - közölte szárazon -, önnek fogalma sincs arról, hogy a hölgy fiatal-e. Sőt, még arról sem, hogy egyáltalán egy nő gépelte-e a levelet. Csak, hogy a számos dolog közül a legnyilvánvalóbb tényeket említsem. Önnek sejtelme sincs a személyt illetően.
- Ebben sok igazság van, Miss Greenglass - ismertem be -, és logikusnak tűnik, hogy mielőtt elkötelezném magam az unalom napja mellett, megpróbálom kideríteni, érti, ugye? Mi lenne, ha felhívná nekem a szenátor irodáját, és odahívatná a telefonhoz ezt a bizonyos U. J.
-t? Miss Greenglass olyan pillantást vetett rám, amit meg sem próbálok leírni. Kedves, nyugodt vonásai cseppet sem változtak, de kérdés nélkül is tudtam, ha beszélni akarok a szenátor irodájával a nap folyamán, nekem kell felhívnom. Meg is tettem, mihelyt Miss Greenglass elvonult ebédelni. A telefont egy férfi vette fel, és csak remélni tudtam, hogy nem ő U. J. Aztán rájöttem, hogy a szenátor valószínűleg kiterjedt személyzetet foglalkoztat. Igazam volt, és azt hiszem, gyakorlatilag mindenkivel beszélnem kellett. Megpróbáltam elmagyarázni, kit keresek és miért, aztán végül valaki rájött a megfejtésre, és azt mondta:
- Ó, azt hiszem, maga Ursulát keresi! Tartsa egy kicsit, kérem! Ursula!
- Igen - rikkantottam -, pontosan őt keresem. Az illető átkapcsolt egy másik mellékre, és a következő hangot hallottam:
- Halló? Miss Jennings vagyok. Miben állhatok a rendelkezésére? Amennyire meg tudtam ítélni, elég fiatalos volt a hangja. Legalábbis nem hangzott idősnek.
- Ó, Miss Jennings! - válaszoltam.
- Miss Ursula Jennings, jól mondom?
- Igen - mondta -, és ön kicsoda?
- A nevem Steven Walling, Miss Jennings.
- Mivel ez az információ nem csalt elő belőle különösebb lelkesedést, folytattam.
- Ön, pontosabban a szenátor úr küldött nekem egy meghívót a Szenátus üzleti konferenciájára, és...
- Ó, igen - mondta a lány.
- Igen, Mr. Walling, már emlékszem. Ha azért hív, mert elfogadja, attól tartok szükség lesz a hivatalos…
- Ó, nem - szakítottam félbe. Tetszett a hangja, de ettől még természetesen lehetett akkora, mint egy bálna, a külseje lehetett olyan, mint Lugosi Béláé, és lehetett meggyőződéses leszbikus. Mégis úgy döntöttem, megkockáztatom.
- Pontosabban szándékomban áll részt venni rajta, most csupán néhány részletet szeretnék tisztázni. Példának okáért, a meghívó említi, hogy a konferencia alatt sor kerül egy, a Fehér Házban rendezett díszebédre is.
- Igen, uram?
- És azt írja itt, lássuk csak, hogy… Igen, ez az. „Házastársát is szívesen látjuk.”
- Igen - mondta, a hangjában egy kevés csodálkozás is csengett.
- Máskor úgy szokták írni, hogy „Feleségét is szívesen látjuk”, de ezt a kifejezést szexistának minősítették, mert azt feltételezi, hogy kizárólag férfiak vesznek részt a konferencián, így...
- Hát persze, már értem - vágtam közbe.
- Tartsuk magunkat a politikai korrektség elveihez, igaz? De nézze, Miss Jennings, nekem se feleségem, se házastársam. így aztán azt reméltem, hogy ön, Miss Jennings abban a kitüntetésben részesít, hogy eljön velem arra az ebédre. Hosszú szünet következett.
- Már bocsánat, uram, mit is mondott? - kérdezte végül.
- Nos, utálok egyedül megjelenni egy ilyen helyen - mondtam.
- Mi lenne, ha randevúzna velem egyet?
- De Mr. Walling, nem is ismerjük egymást! Még sosem találkoztunk.
- Akkor ez egy vakrandevú lesz - mondtam.
- Nem nézek ki túl borzalmasan, Miss Jennings. Szólíthatom Ursulának? És biztosra veszem, hogy ön...
- Tudom, hogy néz ki, Mr. Walling. Az aktájában fényképek is vannak.
- Á, értem!
- Az információ hallatán kissé kényelmetlenül éreztem magam, de mit lehet tenni? Ilyen a kormányzatunk!
- Szóval, mit gondol?
- Mr. Walling, én… Én nem értem. Miért kér meg egy ismeretlent egy… egy ilyen dologra? Én nem…
Azt kívántam, bárcsak elmondhatnám neki az igazat, de az átélt kalandok során megtanultam, hogy az igazság elvont fogalomként az egyik legdicséretesebb dolog, a gyakorlatban viszont megbízhatatlan és gyakran sok mindent elront. így aztán hazudtam egy kicsit:
- Nézze, nem adhatom ki a forrásaimat, de történetesen tudok arról, hogy ön egy roppant vonzó és bájos ifjú hölgy. Igazán hálás lennék, ha elkísérne. Mit szól hozzá? Újabb szünet.
- Nem… nem is tudom mit mondjak - mondta végül Ursula.
- Ez tényleg nagyon szokatlan. Nem is tudom, vajon mit szólna hozzá a szenátor…
- Ne törődjön a szenátorral! - mondtam.
- Ahogy ez a meghívás is jelzi, Miss Jennings.
- Ursula történetesen az egyik legbefolyásosabb üzletember vagyok, egy hatalmas és dúsgazdag pénzügyi vállalat vezetője. Erősen gyanítom, hogy semmi sem okozna a szenátor számára nagyobb örömet, mint hogy ön gondoskodik valamennyi szeszélyemről, feltéve, hogy az úr azt hiszi, az ő érdekében csinálja. Elfojtott kuncogást véltem hallani, bár nem voltam benne biztos. Mégis, bátorító jelként fogtam fel.
- Volt már valaha a Fehér Házban, Ursula? - kérdeztem.
- Nos, csak a szokásos turistalátogatáson - mondta Ursula.
- De meghívottként még soha. Sem pedig egy meghívott vendég kísérőjeként. Ekkor már éreztem, hogy megfogtam. Legalábbis egy randevú erejéig. Én viszont jóval többet akartam egy randevúnál, ezért megkísértettem a szerencsémet.
- Akkor még semmit sem tud az életről! - mondtam könnyed hangsúllyal.
- Ismerőseim mesélték, hogy semmi sem fogható és hasonlítható hozzá. Megebédelni a díszteremben, megnézni az Ovális Irodát, szeretkezni a Lincoln Lakosztályban… Ismét csend következett, és már-már azt vártam, hogy lecsapja a kagylót. Végül csak annyit mondott:
- Nos, úgy vélem, ennyire azért nem kellene előre tervezni, Mr. Walling!
- Szólítson Stevennek! - vágtam rá. A találkozó minden egyes perce pontosan olyan unalmas volt, ahogy vártam. A szenátorok közhelyeket mondogattak, az üzletemberek - magamat is beleértve - elcsépelt frázisokkal és klisékkel feleltek rájuk. A kamerák jelenléte miatt mindenki folyamatosan mosolygott és fikarcnyit sem törődött azzal, hogy mit mond a másik. A hosszú délelőtt alatt csak abban reménykedtem, hogy Ursula miatt megéri elviselni mindezt.
Nos, megérte. Nem mintha olyan nagy szépség lett volna, vagy ilyesmi. Műértő ínyencként inkább átlagos megjelenésűnek mondtam volna. Bár, ami azt illeti, csodálatos volt a mosolya. Az egész arcát beragyogta, amikor felvillantotta. Jó alakja volt, de aligha különleges. Hosszú, világosbarna haját szorosan, illedelmesen hátrafésülve hordta, és bár nem festette az arcát, láttam rajta, hogy friss, ragyogó bőrének nincs is szüksége ilyesmire. A megállapodás értelmében a tárgyalás után találkoztunk. Azonnal csatlakoztunk az ebédelni induló csoporthoz. A lány a kezdeti merevséget követően felszabadult, és végül könnyedén csevegtünk, miközben az állami limuzin a Fehér Ház felé röpített minket.
Tetszett nyílt modora, továbbá az, hogy minden percben készen állt a nevetésre. Ezzel együtt volt egy nyugtalanító gyanúm, hogy Ursula korántsem könnyű préda - még nekem sem. Az elnök szívélyesen fogadott minket. Elhangzott még egy rakás közhely, majd elfogyasztottuk az elegáns, de nem különösebben ízletes ebédet. Ezt követően az elnök - néhány szárnysegédjével együtt - elkísért minket egy gyors túrára a Fehér Házban, ahol egyebek mellett az Ovális Irodát is megtekintettük. Reménykedtem abban, hogy a Lincoln Lakosztály is sorra kerül, de nem ez történt. Bár, még ha meg is látogatjuk, akkor sem volt elképzelésem arról, hogy az adott körülmények között hogyan hajthattuk volna végre az Ursulának tett javaslatomat.
Viszont valamilyen okból kifolyólag úgy éreztem, ha egyáltalán van esélyem Ursulánál, a dologra csakis ezen a helyen kerülhet sor. Talán a hangjában hallottam valamit, amikor azt a félig tréfás ajánlatot tettem. Mindenesetre hiábavalónak tűnt minden, mert a csoportunk szedelőzködni kezdett, hogy hazaindul. Aztán támadt egy igen vad ötletem. Végső soron ki viseltetne nagyobb rokonszenvvel egy szenvedélyes csábítás iránt, ki értené jobban a test vágyát, ki tudná jobban, mire képes egy férfi egy nőért, mint az Egyesült Államok B. C. monogrammú elnöke? így aztán, amikor én kerültem sorra a gyors búcsúzkodásban, villámgyorsan hadarni kezdtem:
- Elnök úr, azt reméltem, hogy lehetőségem nyílik megnézni a Lincoln Lakosztályt a látogatás során. Tudja, a társaságomban lévő hölgy nagyon szeretné látni. Én pedig szeretnék látni… többet a hölgyből… Ahogy sejtettem, az elnök azonnal megértette. Egy pillanatig csak nézett, aztán a nap folyamán látott legőszintébb mosolyt villantotta rám. Villámgyorsan magához intette az egyik szárnysegédjét, odahajolt hozzá, és súgott néhány mondatot a fülébe. Egy újabb másodperc elteltével a segéd elvezetett engem és a kissé zavarban lévő Ursulát a távozó csoporttól, és egy lifthez irányított minket. Végigmentünk egy folyosón és megálltunk az ajtó előtt, amelyet a segéd habozás nélkül kinyitott nekünk. Tényleg a Lincoln Lakosztály küszöbén álltunk. A tizenhatodik elnök arcképe nézett ránk a falról. A baldachinos ágyat sötétkék takaró borította. Amikor beléptünk, Ursula halkan felnyögött.
- Egy óra múlva visszajövök, uram - mondta a segéd. A hangja mit sem árult el az érzéseiből.
- Pontosan egy óra múlva!
- Azzal becsukta az ajtót és eltűnt. Ursula csak a szemét forgatta.
- Steven - szuszogta tágra nyílt szemmel.
- Édes istenem, ezt meg hogyan sikerült...
- Mindig megtartom az ígéreteimet - mondtam könnyedén.
- Emlékszel, ugye? Megebédeltünk a díszteremben, láttuk az Ovális Irodát, most pedig...
- Emlékszem, mit mondtál - szakított félbe Ursula.
- De nem mondtad komolyan, úgy értem...
- Természetesen komolyan mondtam! - léptem egyet felé. Ő meg egyet hátra.
- Maradj csak! - intett Ursula.
- Úgy értem, tényleg, Steven… Még, ha jobban is ismernénk egymást - márpedig nem -, úgy értem, ez itt a Lincoln Lakosztály, az isten szerelmére...
- Nem hinném, hogy Lincolnt zavarja - mondtam, és egy újabb lépést tettem felé.
- Mint jól tudod, rég nincs közöttünk. Ursula ismét hátrált.
- Azt mondják, a szelleme néha itt járkál - mondta szinte suttogva -, ebben a szobában.
- De csak éjszaka! - mondtam.
- Ursula, mindössze egyetlen óránk van!
- Steven, kérlek, légy belátó! Nem tehetjük meg...
- Hirtelen elhallgatott, és csendben állt, mintha hallana valamit.
- Ó, istenem - lehelte egy pillanattal később.
- Hallottad ezt?
- Micsodát? - kérdeztem.
- Azt hittem, hallok… egy hangot...
- Miféle hangot? Én nem...
- Abbahagytam, mert ismét hallgatózott.
- Ó, istenkém! - fohászkodott újra Ursula.
- Nem lehet, hogy...
- Nagyon különös arcot vágott.
- Miről beszélsz? - kérdeztem zavartan.
- Azt mondja… azt mondja...
- Alig hallottam a hangját. Megállt, nyelt egy nagyot és suttogóra fogta:
- Azt mondja, minden rendben! Az első gondolatom az volt, hogy a lány őrült. A második pedig az, hogy azért csinálja ezt a műsort, mert valójában meg akarja tenni. Tulajdonképpen sosem hittem el, hogy tényleg van itt valami - vagy valaki. Nos, be kell vallanom, gyorsan körülnéztem, de csak reflexből… vagy valami ilyesmi miatt. Mindenesetre, amikor ismét közeledni próbáltam hozzá, nem húzódott el, és amikor a karjaimba zártam, hogy megcsókoljam, nem állt ellen. Sőt, visszacsókolt. A karját körém fonta, kissé szétnyitotta lágy ajkait. Aztán váratlanul felszisszent, a teste megmerevedett.
- Mi a baj? - kérdeztem.
- Valami hozzám ért - suttogta Ursula.
- Ó, ól - A teste ismét ellazult, és az enyémhez tapadt.
- Ó, igen!
- És újra megcsókolt. Méghozzá szenvedélyesen. Nem tudtam, hogy mi a fene történik körülöttünk, de velem minden rendben volt. A nyelvünk összefonódott, és a teste érintésére a férfiasságom hamar merevedésnek indult. A kezem a hátán kalandozott, mielőtt megállapodott volna a kicsiny fogantyún. Lassan lehúztam a hátán a cipzárt. Az ajkát az enyémhez forrasztva halkan felnyögött, de meg sem próbált leállítani, amikor megfogtam a melltartója kapcsát és kinyitottam. Amikor megszakítottam a csókot és kissé hátrébb húzódtam, hogy lecsúsztassam róla a ruhát, két karját védekezőn összezárta a mellein. A tágra nyílt szemekbe minden addiginál különösebb kifejezés költözött.
- Olyan… olyan, mintha figyelne - suttogta.
Aztán tett egy negyed fordulatot, hogy szembekerüljön a falon függő képpel. Vett egy mély, szaggatott lélegzetet, és egy pillanattal később a kezeit a teste mellé ejtette. Ennek következtében a ruhája felső része a derekára omlott. A melltartó a földre esett. Derékig meztelenül állt a kép előtt. A melle nem volt nagy, viszont formás. A kiálló, rózsaszín mellbimbók a szemem láttára keményedtek meg. Kissé lihegni kezdett, majd a melléhez emelte a kezét, és cirógatni kezdte magát, ami miatt a bimbói még keményebben álltak. A tekintetét továbbra is a képre szegezte. A dolog kezdett kísértetiessé válni. Szinte betolakodónak éreztem magamat, de hamar leráztam az érzést.
- Hadd csináljam én - mondtam. Mögé léptem, és átkaroltam hátulról. Hagyta, hogy a kezem felváltsa az övét, sőt a hátát a testemnek nyomta, amíg a ruhán keresztül meg nem érezte, hogy egyre merevebb férfiasságom a fenekének préselődik. A nyaka oldalát csókolgattam, miközben finom melleinek és lüktető mellbimbóinak tapintását próbálgattam. Feleletképpen halkan felnyögött, de a szemét továbbra is a portrén tartotta.
Egy perccel később végigcsúsztattam az egyik kezemet a mellén, le a lapos, sima hason, majd benyúltam a továbbra is a csípőjéről lógó ruha derékrésze alá. Az ujjaim átbújtak a bugyija szegélye alatt, és lassan lefelé indultak… Átvágtak a selymes szeméremszőrzeten… még lejjebb… egyre csak lejjebb…
- Ó! - zihálta Ursula.
- Ó, édes istenem, ó! A teste megfeszült és vonaglani kezdett, ahogy az ujjaim finoman előrenyomultak, kerestek, kutattak, tapogattak és simogattak. Ursula még mindig a képet nézte, aztán hátravetette a fejét, és behunyta a szemét. A lélegzete felgyorsult és hangosabbá vált, További néhány perc erejéig az egyik kezemmel folyamatosan simogattam a csiklóját, a másikkal pedig a melleit dédelgettem felváltva. Aztán, anélkül, hogy elvettem volna a kezeimet a helyükről, elindítottam az ágy felé.
Egyfajta kábulatban engedelmeskedett a mozdulataimnak, és bár lassan haladtunk, végül odaértünk. Sikerült levarázsolnom róla a ruhát, az ágyra fektettem, és egy pillanat leforgása alatt magamról is lehajigáltam mindent. Vetkőzés közben Ursula pompás testében gyönyörködtem. Nem viselt mást, csupán bugyit, harisnyát és harisnyakötőt. Nyálcsordító látványt nyújtott, és örültem a konzervativizmusának, hogy nem harisnyanadrágot vett fel egy ilyen alkalomra.
Az ilyen jó ízléssel rendelkező hölgyek száma sajnos gyorsan fogyatkozik modem világunkban. A látványt még izgatóbbá tette, bár kissé zavarba ejtővé is, ahogy érzékien csavargatta-tekergette a testét az ágyon, miközben a kezei ismét a rózsaszín hegyű kebleket simogatták. A szemem láttára felhúzta a térdét és széttárta harisnyás lábát. Aztán elkezdte ritmikusan fel-le mozgatni a csípőjét, először lassan, de fokozatosan gyorsuló iramban.
Olyan volt, mintha valaki… De senki sem volt ott! Semmit sem láttam! Elnehezült légzése lihegésbe csapott át, majd a lihegés nyögdécselésbe, végül a nyögdécselés sikoltozásba. Nem bírtam tovább. Megmozdultam, hogy csatlakozzam hozzá. Ha kissé óvatosan mozogtam, az nem azért volt, mert arra számítottam, hogy akadályba ütközők. Talán inkább azért, mert a megszokottól eltérően ezúttal nem voltam olyan fickós és rugalmas. De Ursula elhúzódott előlem. Átvillant az agyamon a baljós érzés, hogy talán végül mégsem leszek szerencsés a Lincoln Lakosztályban. Hanem Ursula csupán átfordult az ágyon, majd felnyomta magát térdelő helyzetbe. Négykézláb állt, és megint szembekerült a falon lógó nagy portréval.
- Ó, igen, csináld! - lihegte elfúló hangon.
- Ó, istenem, igen! Csináld már, csináld! Nem voltam biztos abban, hogy kihez beszél, de amennyire megítélhettem, én voltam a helyiségben az egyetlen, fizikailag létező személy. A háta mögé kerültem, lehúztam a bugyiját, és felkészültem, hogy magamévá tegyem. Feszülő hímtagom rátalált forró, nedves nyílására, mire Ursula felnyögött. Aztán mindketten hangosan nyögdécseltünk, miközben behatoltam a testébe. A férfiasságom fokról fokra mélyebbre került a forró, vonagló nyílásba.
A kezemmel a teste alá nyúltam, hogy megragadjam ingadozó melleit, és a markomban tartottam őket, amíg teljesen bele nem mélyedtem. Aztán elkezdtem előre-hátra ringatni magam. Ursula csatlakozott hozzám, így együtt mozogtunk. A nyögései egyre mélyebb hangon szóltak, sőt időről időre felmordult, amitől a szenvedélyem az egekbe szárnyalt. Formás, harisnyás lába csupasz combomat dörzsölte. Úgy éreztem, mintha apró elektromos kisülések táncolnának a bőrömön. Láttam, hogy a tekintetét továbbra is a festményre szegezi, de fikarcnyit sem érdekelt. Csak azt kívántam, bárcsak addig csinálhatnánk, amíg valamennyi történelmi elnök ki nem kel a sírjából, hogy drukkoljon nekünk. Ez persze képtelenség volt.
Egyre erősebben és erősebben döfködtem vonagló testét. A sikolyai nyögésekbe fordultak a közelgő orgazmus jeleként. Megmarkoltam a melleit, és a hátát nyalogatva mindent beleadtam, amit csak tudtam. És amikor sikoltott és vonaglott, és előre-hátra lendült újra meg újra, szabadjára engedtem a magam gyönyörét is. Végül mindketten az ágyra zuhantunk. Csendesen feküdtünk. Egyetlen szót sem szóltunk, amíg vissza nem nyertük a lélegzetünket. Ursula hirtelen felült és úgy meredt rám, mintha valami transzból ébredne.
- Ó, istenem! - mondta. Aztán felpattant és öltözni kezdett. Észrevettem, hogy ezúttal a hátát fordítja a kép felé. Az órámra pillantottam.
- Még van egy kis időnk, ha esetleg… Kissé elpirult, bár azt képtelen voltam megállapítani, hogy az iménti tornamutatvány vagy a zavarodottság miatt.
- Én még soha életemben nem csináltam ehhez hasonló dolgot - mondta halkan, és úgy fordult, hogy felhúzhassam a hátán a cipzárt. Amit vonakodva meg is tettem, az ágy szélén ülve.
- Én sem! - mondtam, majd a félreértések elkerülése végett hozzátettem:
- Helyesebben a Lincoln Lakosztályban még én sem. Ursula rám mosolygott, de a mosolya távolinak tűnt. Úgy éreztem, a kettőnk között lezajlott intim dolgok ellenére idegenek maradtunk egymás számára. Aztán, a legnagyobb megdöbbenésemre Ursula - immár teljesen felöltözve - minden előzetes figyelmeztetés nélkül letérdelt elém, és a szájába vett. Egy forró nyelvet és egy fel-le mozgó, érzéki szájat éreztem magamon. Ez a két inger mindig is gyorsan magára vonta a figyelmemet. Meglepetést okozott újjáéledt lelkesedése, persze nem kellemetlen meglepetést. Egy kényelmes karosszék állt a hátam mögött, nem messze tőlem.
Elkezdtem roppant óvatosan a szék felé manőverezni. Mindent elkövettem annak érdekében, hogy egy pillanatra se szakadjon meg az Ursula által kezdeményezett, finom művelet. Mivel már teljesítettem az eredeti célkitűzést, és megtettem a következő lépést a fogadás tárgyában, átadhattam magam a környezet egyszerű luxusából és újdonsült ismerősömtől kapott, csodás bánásmódból származó élvezetnek. A célomat elérve, hálásan süllyesztettem a fenekemet az alaposan kipárnázott székbe. A padlót mély, süppedős szőnyeg borította, így attól sem kellett tartanom, hogy Ursula esetleg kényelmetlenül érzi magát. Mivel nemrégiben elégültem ki, hosszú, gyönyörteli, kényelmes műveletre készültem.
Gyorsan kiderült azonban, hogy Ursula igen fejlett technikát sajátított el. Minden egyes leereszkedésnél csavart egyet a fején, így az ajkai oldalra is simítottak egyet a vesszőmön. Ezzel olyan isteni érzést okozott, hogy minden egyes alkalommal megrándultam. Az ujjaimmal a hajába túrtam, és egyszerre két dologra koncentráltam. Egy, hogy fenékig kiélvezzem az ajkai által okozott gyönyört, kettő, hogy olyan hosszan elnyújtsam az élményt, amennyire csak bírom. Az ember mindig túl sokat akar, és mielőtt elhittem volna, hogy ez tényleg lehetséges, megint felértem a csúcsra. Amikor a szemembe fúrta a tekintetét, behorpadó arca és nedves ajkai láttán, melyek mindent elkövettek, hogy gyönyört okozzanak nekem, vészhelyzet állt elő, és ismét elszabadult bennem a szenvedély. Kecses mozdulattal megtörölte a szája sarkát egy zsebkendővel. Amikor felállt, a korábbinál sokkal melegebben mosolygott rám.
- Csak nem akartam, hogy úgy érezd, elhanyagollak. Micsoda furcsa nő! Az öltözködést leszámítva sajnos már semmire sem maradt idő. Abban a pillanatban készültem el, amikor megérkezett a szárnysegéd, hogy kivezessen minket. Amikor Ursula nyomában kiléptem az ajtón, a küszöbről még egy utolsó pillantást vetettem Lincoln képmására. Egy röpke pillanatig megesküdtem volna… De nem, bizonyára csak a fénytörés játszott velem. Amikor hazaérkeztem és elmeséltem Miss Greenglassnek a legutóbbi eredményt, hálatelt szívvel láttam, hogy még ő is meglepődik.
Természetesen sosem kételkedett beszámolóim valóságtartalmában, de ebben az esetben képtelen volt elfojtani kíváncsiságát. Elsősorban az érdekelte, hogyan sikerült végrehajtanom a feladatot egy ilyen szokatlan és magasztos környezetben. Meglehetős önelégültséggel magyaráztam, hogy ebben az esetben maga az Egyesült Államok elnöke volt a segítőm. Csak azt nem árultam el, hogy melyik.

fel